Hány évig lesz még szükség data scientist-ekre? 👩💻👨💻👩💻👨💻
Ezt a kérdést tettük fel magunknak data scientist kollégákkal.
Bill Gates örökérvényűje jut eszembe:
„A legtöbb ember túlbecsüli, mennyi minden változhat 2 év alatt – és alulbecsüli, mennyi minden változhat 10 év alatt.”
Szerintem ez a data science-szel is így van.
A szakmán kívül állók hajlamosak azt hinni, hogy az AI felemelkedésével és úgy általában az automatizációval minden IT szakma csettintésre el fog tűnni.
A data scientist-ek meg (elfogultan) szeretnék azt hinni, hogy 50 év múlva pont ugyanazt — vagy legalább valami kicsit hasonlót — fognak csinálni, mint ma.
Értelemszerűen: egyik sem igaz.
Ma minden fontosabb objektív nemzetközi kutatás azt mutatja, hogy a következő pár évben továbbra is nőni fog a data scientist-ek iránti világszintű igény a munkaerő piacon. És azt csak én teszem hozzá, hogy azt extrém valószínűtlennek (1%>) tartom, hogy ebben az időszakban ne pont ugyanazokra a skill-ekre lenne szüksége egy data scientist-nek a „piacra lépéshez” és a munkája elvégzéséhez, mint most 2023-ban (Python, SQL, üzleti gondolkodás, analitikus gondolkodás, statisztika alapok, stb, stb.)
De ha őszinte vagyok, azért nagyon-nagyon meglepődnék azon is, hogy ha 50 év múlva még mindig Python-ban meg Jupyter Notebook-okban trenírozgatnánk Machine Learning modelleket — vagy SQL-ben és PowerBI-ban írogatnánk visszatekintő elemzéseket.
Ahogy Bill Gates is utalt rá: a világ gyorsan változik, de azért legyünk józanok abban, hogy mennyire gyorsan.
Ha valaki most akar belevágni a data science megtanulásába, annak két üzenetem van:
- Rövid távon: azokat a készségeket sajátítsd el, amiket ma használunk — a jelen feladatainak megoldására. (A fent említett Python, SQL, stb — erről már sokszor írtam, de találsz részletes infókat a blogomon is.)
- Hosszú távon: Akármivé is alakul át az adatos szakma, azok az emberek lesznek akkor és ott a legjobb pozíciókban ehhez a váltáshoz/változáshoz, akik már most szívják magukba (vagy a közel jövőben elkezdik magukba szívni) a data science tudást.
Data science podcast epizód a témában
A lenti podcast részben Kovács Gyula, Körmendi György és Pohly Ference (a LáncReakció podcast műsorvezetői) voltak a vendégeim. Mindhárman erős adatos hátterű szakemberek, mégis azt kértem tőlük, hogy az ördög ügyvédjét játsszák most és válaszolják meg, hogy:
- Lesz-e szükség data scientist-ekre 50 év múlva?
- És 10 év múlva?
- 5 év múlva?
- 1 év múlva?
Minden válaszuk mellé szigorúan bekértem a miértjeiket és azt is, hogy mekkora százalék eséllyel biztosak a válaszukban!
Elég izgalmas gondolatkísérlet lett! A fent leírtak csak az én gondolataim – ők nálam sokkal okosabbakat mondtak!
Jó szívvel ajánlom az epizódot senior és junior data scienist-eknek, éppúgy, mint azoknak, akik még csak kacsintgatnak a szakma felé:
Itt a Spotify link — de amúgy minden podcast app-ban fent van:
Data Science Képzés ajánló
Így a végére pedig hadd ajánljam a 3 hónapos data science képzésemet: a Junior Data Scientist Akadémiát! Ez a kurzus a Data36 legátfogóbb, 3 hónapon át tartó képzése. Teljesen online, főállású munka mellett vagy éppen akár GYES alatt is végezhető — és segít eljutni a nulláról a junior data scientist szintig. Részletek a fenti linken, vagy itt.
Mester Tomi